begombolkozva.

2004. márc. 10. körül 

az összes testvérem itt van. mindenki szomorú. én mosolygok és faarccal nézem végig a temetést. csak este, mikor nem látja senki, akkor kezdek el sírni. nem merek zsepiért lemenni a földszintre, nehogy valaki észrevegye a könnyes arcomat. máig titkolom az egészet. 

2012. máj. 18.

nem változott semmi 

sokszor érzem úgy, hogy túlságosan telhetetlen vagyok, amiért nem elég csak anya, de szeretnék egy apát is. amúgy sem érdemlem meg, hiszen nem tudok igazán szeretni, folyton hazudok, és állandóan bajba keveredek. szeretném, ha végre beállna valami változás. bármi, csak történjen valami. 

egyébként a buszozás csak erősíti az öngyilkos hajlamomat. önkéntelenül is arra a helyre ülök, ahol valószínűleg jól megsérülhetnék egy karambolban. 

rossz ez a napi rettegés. 

lassan lemondanak rólam az emberek. persze az más kérdés, hogy magamról már régen lemondtam. azért rossz a tudat, hogy nem kellek senkinek. a szentesi énem romokban hever, a bejárósság nem nagy durranás. 

bocsánat, tíz után néha elkap a szentimentalizmus. 

összeszorít és magába ránt

majd halkan, hadarva köszön el

hirtelen annyira felborult minden, hogy képtelen vagyok utánagondolni. nem akarok egyedül maradni, és az elmúlt napokon rágódni. anyáék megtudták a füvezést, tudják, hogy a sebeket én csináltam. mindezt persze szombaton kellett megvitatnunk (vasárnap indultunk franciaországba). ma pedig, amikor megérkeztünk szentesre a busszal, akkor anya és az egyik bátyám úgy várt, hogy kiköltöztetnek a koliból. 

nem tudom felfogni.

néha azt gondolom, az egészet csak álmodom.

nem valóságos.

egyedül vagyok.

rohadtul okosnak kéne lennem. kellet volna lennem. soha nem voltam az.

A KURVA ÉLETBE!

kicsit kurvára abba kéne hagynom. 

(kezd irreális lenni minden. megfutamodok magam elől, mint mindig. hajrá életösztön. csak így tovább.)

alapfokon játszok két hangszeren (zongorán és fife-on), három hangszeren középfokon (furulyán, fuvolán, illetve dunántúli népi paraszt furulyán), valamint négy hangszeren az alapszint alatt kicsivel -pár dalt, akkordot, saját szerzeményeket (gitár, hegedű, szaxofon, tilinkó). megnyertem két rajzpályázatot, az egyik rajzom illusztrációként került egy mesébe, a másik pedig budapesten volt kiállítva az ősszel. beszélek egy nagyon kicsit olaszul, görögül, franciául, spanyolul, finnül és hollandul, beck zoli pedig azt írta, hogy tetszenek neki a dalszövegeim. általános iskolában szinte minden versenyen dobogós lettem, van egy aranyérmem atlétikából, egy ezüst és egy bronz pedig streetball-ból. tizenkét évesen írtam egy kisregényt. úgy volt, hogy én csinálom meg a bátyám által írt tankönyv borítóját, de a kiadó az utolsó pillanatban dobta vissza a rajzokat, mondván, hogy azok túl mesések. meg tudom csinálni a francia spárgát. tizenhárom centi a csuklóm. ki tudom rakni a rubik kockát és sokszor tanulás nélkül is szerzek jó jegyeket.  

ha sokat ismételgetem magamban, egy idő után elhiszem. 

a nővérem egy pályázatíró cégnél dolgozik, miközben egyetemre jár, az emelt matek érettségije pedig simán ötös lett; a legkisebb bátyám éjszakai műszakban dolgozik minden héten kétszer, drogosokat tartóztat le és már megjárta afganisztánt; a középső bátyám hullákat azonosít, bűnözőket hallgat ki és az éjszaka közepén is bármikor riaszthatják; a legidősebb bátyám pedig a nyáron megy kanadába egy evolúciós konferenciára, ahol a cikkét fogja bemutatni, amiben a két oldali dominancia szükségszerűségéről avagy véletlen kialakulásáról írt -persze először a világon. 

én meg egyre többet cigizek, egyre több kávét iszok, egyre többször füvezek -és most kilátásban van erősebb használata is- illetve a tanulmányi eredményeim alapján nem biztos, hogy felvesznek bárhova is.